• írta Adminisztrátor
  • 2022. december. 01. csütörtök
  • 32

Búcsúzik a Slam Poetry Magyarország Egyesület

Kedves barátaink!

Október 14-ével lejár az egy éves szerződésünk, amit Erzsébetváros Önkormányzatával kötött a Slam Poetry Magyarország Egyesület a Klaudió Civil Központ üzemeltetésére. Bíró Dénes kulturális szervező és csapata áldozatos munkájával a hely sikeresen elindult, egy év alatt 30-nál is több civil szervezet foglalta le a helyet, akik több mint 300 programot valósítottak meg a KlauDióban.

Az önkormányzat úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződésünket, és új pályázatot írt ki a hely üzemeltetésére. A következő napokban összefoglaljuk, hogy miket értünk el az erzsébetvárosi civilekkel közösen az elmúlt egy évben.

2022. őszén és telén próbaüzemmel indultunk, a beszerzések egy része (asztalok, székek, projektor, vetítő vászon, nyomtató) november végére valósult meg, az internetet januárban kötötték be. Ezt az átmeneti időszakot saját erőből megoldottuk, és addig is kisebb létszámú programok számára elkezdtük a naptárunk feltöltését.

A korai fecskék közül kiemelkedett a Metrum Egyesület, aki a Metrum Ensemble zenekar zenés próbáinak sok alkalmat foglalt nálunk. Később visszatértek hozzánk a nyári időszakban, hogy itt próbálják az Ördögkatlan Fesztiválra készülő Haydn koponyája című koncert-előadásukat.


Két, rendszeres programunkon keresztül jól látszik, hogy a legfiatalabbaktól a szépkorúakig minden korosztály otthonra lelt a Klaudióban.

November elején elindult Juhász Béla vezetésével a sakk szakkör a Sirály Életmód Sport Egyesület szervezesébén, ami heti két alkalommal 8-10 diák számára nyújtott hiánypótló oktatást, rendszeresen használva a terem technikai adottságait.

November végén pedig elindult a másik legkitartóbb programsorozatunk, a Magyar Ultisok Egyesülete hetente megrendezett klubdélutánja. Ritka kihagyásokkal hétről hétre három-négy asztalon folytak a szenvedélyes kártyacsaták. 

Velük párhuzamosan több ízben tartotta az Aranyaink Egyesület kézműves foglalkozását , ami hasonlóan hozta össze a különböző helyekről jövőket, mint régen a fonók.


(folytatjuk...)