• írta Adminisztrátor
  • 2025. január. 23. csütörtök
  • 123

A Zöld, fenntartható Erzsébetváros - Jósika utca felújítása

Az elkészült tervek alapján nemcsak gyalogosbarátabbá fog válni a Jósika utca, hanem az egész közterület képe meg fog változni a telepítendő fáknak, a virágzó növényeknek és az új burkolatoknak köszönhetően.

A fővárosban 2024. szeptemberi határidővel meghirdetett „Egészséges utcák program” pályázaton 4 db utca projekt beadásával indult Erzsébetváros Önkormányzata.

Pályázati anyagok elkészítése során figyelembe vettük, hogy jelenleg a pályázott útszakaszokat túlnyomó részt a parkoló autók és a közlekedő felületek uralják, amin a biztonságosabb és egészségesebb lakókörnyezet elérése érdekében szükséges változtatni. Szintén fontos célunk a zöldfelületek és a vízgazdálkodás fejlesztése, a vízmegtartás növelése és az ökológiai szempontok érvényesítése. A felújításokat a gyalogosbarát utcahasználat jegyében tervezzük, hogy élhetőbb környezetet hozzunk létre az ott élők, illetve az arra közlekedők számára, ahol a lakosok nemcsak otthon, de jól is érzik magukat, szívesen tartózkodnak az utcán, sétálnak, beszélgetnek, vagy csak olvasnak egy padon, ahol biztonságosan lehet kerékpárral, vagy gyalogosan közlekedni, ahol tiszta a levegő, és maga az utca.

Jósika utca a Rottenbiller utcáról nyíló egyirányú utca, mely a Csengery utcáig tart. Hossza a Csengery utcáig 435,30 m, a tervezési szakasz hossza 440,70 m. Az egyirányúsítás iránya a Csengery utca felé van kijelölve. Az utcában egy rövid szakasz kivételével, kétoldali ferde parkolás van felfestve, félig a járdára felállva. A kivétel ez alól a Szenes Hanna park északi oldalán lévő szakasz, ahol egyoldali párhuzamos parkolás van. Az utca két oldalának jó részét elfoglalják a járdára felparkoló autók, minek következtében 1,5 m széles gyalogos felület marad csak szabadon.

A ferde parkolóhelyek felfestése tolatással történő beállást tesz lehetővé, ami előnyös a kerékpárosok láthatósága szempontjából.

Gépjárműforgalom rendezése, forgalomcsillapítás:

A tervezés során a BKK-val és a BK-val lefolytatott egyeztetések eredményeként a ferde parkoló állásokat továbbra is tolatással való beparkolással kell megtervezni. Az utca teljes hosszán jelenleg összesen 172 parkolóhely áll rendelkezésre. Három szakaszon van lakossági parkoló táblázással kijelölve, ahol este 18 óra és reggel 7 óra között csak a lakók parkolhatnak.

Az utcában jelenleg a Szenes Hanna park kivételével, fák, növények csal planténerekben találhatók. A teljes útszakaszon három keresztutca található, melyek közül a Rózsa utca és a Vörösmarty utca egyirányú utca, keresztezésükben az elsőbbségi viszonyok „jobbkéz” szabály szerint működnek. Az Izabella utca elsőbbséggel rendelkező, két irányú utca, melyen trolibusz közlekedés is bonyolódik.

Zöldfelület növelése:

A tervezett beruházás elsődleges célja a kerület környezeti minőségét befolyásoló tényezők összehangolt javítása, a közterületek rehabilitációja, melynek során kiemelten kell kezelni a zöldterületi fejlesztések szempontjait. A zöldterületek klimatikus hatásán túl, jelentős részük van a városkép pozitív alakításában is, ugyanakkor lényeges mennyiségű zöldfelület növelésre csak korlátozott módon van lehetőség.

A Jósika utca jelenlegi kialakítása zöldterületekben rendkívül szegény. A Szenes Hanna park kivételével az utcában több zöldterület nem található, mindössze néhány planténer van csak kihelyezve.

Gyalogosbarát fejlesztések:

Az utca kialakításakor a tervezők kiemelt figyelmet fordítottak az akadálymentes járdafelületek, kereszteződések kialakítása, a biztonságos gyalogos-, babakocsis- és kerekesszékes közlekedési módok elősegítésére, valamint az esztétikum, az útpálya és a járdaburkolatok faltól-falig felújítására, díszburkolatok kiépítésére.

A Jósika utca – Izabella utca csomópontban kijelölt gyalogátkelőhely kialakítása tervezett, a gyalogosoknak az Izabella utcán való biztonságos áthaladása érdekében. A Rózsa utca sarkánál mikromobilitási pont kialakítása és további kerékpártámaszok telepítése tervezett.

Hulladékgyűjtő edényeket kihelyezése is tervezett, külön az általános szemétnek hat helyen, és külön a kutyaürüléknek három helyen. Ezenfelül három helyen kutyapiszoár kialakítása is tervezett.

A mellékelt látványterv nem számít végleges kivitelezési tervnek, a koncepció ábrázolását szolgálja.